A tegnapi napom jó hosszúra sikerült. Ha volt kilométer hiányom akkor a tegnap nap után most már nincs. Este nyolc után felhívott Mamám, hogy le kellett hívni az ügyeletet, mert nagyon felment megint a vérnyomása. :( Még most engedték haza pénteken és már szombaton este orvost kell hívni, na hát ez nem jó. De közben kiderült, hogy a házi orvosa nem írt fel minden gyógyszert amit beállítottak neki Debrecenbe és így mivel azt nem vette be a vérnyomás megint az égbe szaladt. :(
Ja és jó lenne ha Imi elmenne és kiváltaná a gyógyszert, mert hát Papa ugye nem lát és nem tud menni a gyógyszertárba. De közben nekünk meg nincs itthon a kocsi, mert szervízelés alatt áll, így mivel már a gyerkőcök már megfürödtek én keltem útra és lementem hozzájuk hóesésbe a receptért, aztán el az ügyeletes gyógyszertárba, majd vissza a gyógyszerrel. De most már bevette és jobban van megint. Úgy-hogy nehéz, kalandos és fárasztó estém volt. Volt fél 11 mire lefeküdtem, mert még leszedtem a ruhákat a szárítóról és kiteregettem a másik csapatot. Nem is kellett elringatni.
Még előtte volt itt Imi két barátja, horgászás után benéztek, és Imi dicsekedett Bíborkával, hogy milyen ügyes már stabilan ül, igaz azt is hozzá tette, hogy már ilyen idős gyerekek már szaladnak, de hát nálunk már ez is nagy dolog.
Aztán beszéltük, hogy már bizony egy éves lesz nem soká, és az Imi egyik barátja mondta, hogy hú már egy éve, hogy a dolog történt. Nekem fura volt, hogy nem azt mondta, hogy hú már egy éve, hogy született a Bíborka. Bár ha belegondolok szerintem ők se tudták feldolgozni és nem tudják, hogyan viselkedjenek ezzel kapcsolatosan, pedig látják, hogy mi 100%-an elfogadtuk, hogy született egy kis Dankánk. Igaz sokkal kisebb és kevesebb súlyú mint a két nagy volt ilyen idősen. De hát ez belefér. És nagyon ügyes, okos, figyelmes kiscsaj. Nagyon büszkék vagyunk rá.