Először is mióta nem jelentkeztem voltunk bőrgyógyászaton Vikivel, kapott két féle krémet, egyet éjszakára egyet nappalra. Ma voltunk vissza kontrollon és rendbe van a bőre. Holnap meg Bibit viszem majd a füll-orr-gégészetre, mert ugye a múltkor potyára mentünk át, szabadságon volt a doki.
Ma Vikinek érte mentünk a könyveiért is, meg még vettünk ezt-azt ami kell és kimaradt.
Voltunk családi horgáasznapokon is. Jó volt nagyon, sok program a gyerkőcöknek és sok féle kaja. Kint volt egy tűzoltó autó és egy rendőr autó, megnézhették a gyerkőcök. Volt póni és szekér, azt is kipróbálhatták a gyerkőcök. És voltak nagymotorok azokra is felülhettek. Kint volt a Ficánka családi napközi is. A kicsiknek nagyon tetszett a sok-sok játék. És volt henna a nagyobbaknak és sminkelés.
A múlt héten szerdán meg elmentünk Pestre, csütörtökön kimentünk a vidámparkba. Tetszett a gyerkőcöknek nagyon. Én is kipróbáltam ezt-azt. Mondtam Vikinek, hogy amire szeretne felülni és csak szülővel lehet arra felülök vele. Szegény volt egy amit kinézett, de nem gondolta, hogy ennyire forog össze-vissza, de szerencsére sikerült megnyugtatni és nem lett semmi gond, de már az elején elfehéredett. Nem bírta. De csak addig könyörgött üljünk fel a hullámvasútra is. Na mikor kiszálltunk azt mondta soha többet nem ül fel. Nem rám ütött. Én még olyanra is felültem amin fejjel lefelé lógtam. Csak hamar eltelt az idő és indultunk vissza, mert busszal és metróval mentünk, hogy azzal is ismerkedjenek a gyerkőcök. Itt vidéken olyat nem látnak. De Peti minden megállónál a metrónál kiabált, hogy mégegyszer. A nagy mozgólépcső is tetszett neki. Volt kicsiknek való hullámvasút is, de Peti azt mondta, hogy köszönöm elég volt. Félt rajta ő is.
Volt Iminek a nagynényje a menyével és a két unokájával a vidámparkban és hívtak bennünket másnapra, hogy menjünk át hozzájuk is, mert ott a medence és a gyerkőcök pancsolnak egyet. Csak Imi másnap indult még tovább horgászversenyre és én paráztam egy kicsit, hogy elinduljak-e a három gyerekkel busszal, mert át is kellett szállni. De csak elindultunk és sikersen oda is értünk. A gyerkőcök aludtak egy nagyot délután és elég későn indultunk vissza már sötét volt mire vissza értünk.
Másnap meg délután kimentünk a repülőteret megénézni, két repülőt láttunk is felszállni. Ez szombaton volt és délben a Viki kapott egy tortát. Megünnepeltük a szülinapját. 11 éves lett. Az ajándékait nem vittük el, itthon kapta el. Vasárnap még kimentünk az Imi keresztszüleihez is. Ők még Bíborkát nem is látták. Aztán vissza mentünk, megebédeltünk és irány haza Nádudvarra.